Történelmi választás, amelyen nem csak kormányt, hanem sorsot választunk Magyarországnak, méghozzá egy-két ciklus helyett akár évtizedekre. Így hangzik a megállapítás, amely az ellenzék rövid távú szemlélete helyett hosszú távon, a 21. század körülöttünk sokasodó veszélyeinek tükrében határozza meg az április 12-i döntés dimenzióját. A két szembenálló fél egyre világosabb körvonalakat kap. Az egyik oldalon a 16 éve egyhuzamban, nagy felhatalmazással kormányzó Fidesz–KDNP áll, melynek miniszterelnöke a rendszerváltoztatás óta összességében huszadik éve vezeti az országot, a másik oldalon pedig egy tisztázatlan eredetű, aktivált alvópárt, melynek vezetőjét és közvetlen környezetét botrányok tépázzák.

De a magyar választás ráadásul nem csak hazánkról és a kárpát-medencei magyarságról szól, hanem közép-európai dimenziót nyert, egész Európát meghatározhatja és kimenetele a nyugati civilizáció további sorsa számára sem mellékes. Főleg így van ez akkor, amikor évtizedünk második felét tudhatólag háborúk, energiaválság és a megélhetési költségek drágulása fogja jellemezni, az Európai Unió sodródik az eseményekkel, a nyugati szövetségi rendszeren belül pedig mélyül az ellentét.

Szinte bárhova tekintünk Európában egyre szembetűnőbb, hogy Nyugat-Európa országai is elkezdtek ébredezni, amire a patrióta pártok előretörése kellő bizonyítékként szolgál. Ennek oka nem pusztán abba rejlik, hogy a kontinens nemzeti szuverenista és patrióta pártjai olyan politikai vákuumokat kezdtek el betölteni Európa-szerte, amelyek a választók valódi akaratán nyugszanak, hanem egy populista lázadás is zajlik az elittel szemben, ami által a politika is visszatér eredeti forrásához, a népakarathoz. Ahogyan a történelemnek sincs vége, úgy a demokrácia fogalmát sem a brüsszeli technokrácia határozza meg, bármennyire is ebben a hitben ringatták magukat az utóbbi évtizedek liberális hegemóniája közepette. A patrióta pártok lezártnak hitt kérdéseket nyitottak ki újra – legyen szó a migrációról, az atomenergiáról vagy egyenesen a nemzetek újjáéledéséről –, ezáltal versenyelőnybe kerültek a múltba révedő és a status quo-t mindenáron megőrizni kívánó globalistákkal szemben. A küzdelem azonban csak most kezdődik, aminek tétje nem kevesebb, mint Európa sorsa.

Miért elkerülhetetlen az Európai Unió megújulása, adott esetben új alapokra helyezése? Milyen szerepet játszanak ebben a patrióta pártok és vezetők? Hogyan fog kinézni Európa politikai térképe 2030-ban? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ Halkó Petra és Biró András a Mindig péntek podcast legújabb adásában.

Egy hónapja tart az iráni háború, amely pár nap alatt kiszélesedett s nem telt bele egy hét sem, hogy súlyos nemzetközi hatásai legyenek. Egyelőre patthelyzetről beszélhetünk, ami nem a támadó feleknek használ. Nagyon úgy néz ki, hogy Donald Trump több szempontból is elszámította magát az Irán elleni agresszióval, amelynek regionális és globális következményei egyre nyugtalanítóbbak, de nincsenek hatás nélkül magára az Egyesült Államokra, sőt a globális Délre sem. A világrendszerváltás folytatódik, méghozzá gyorsuló ütemben.

Már az iráni háború rövid távú hatásaiból is messzemenő konzekvenciákat vonhatunk le. A márciusban folyó Irán elleni amerikai–izraeli agresszió feltárta a világrendszerváltás számos érzékeny pontját és már ilyen rövid idő alatt is olyan következményeket olvashatunk ki belőle, amik nem csak rövid, sőt középtávon, de minden bizonnyal hosszú időre velünk maradnak.

Mik a jelei, annak hogy Brüsszel is mindent a magyar választások felől néz? Miért van az áprilisi választásoknak határon túl mutató jelentősége? Lehet-e nemzeti és szuverén kormánya az országnak? Hogyan próbálják ezt megakadályozni? Miért akar Brüsszel még mindig háborúzni Ukrajnában? Hogy lehetséges, hogy az EU egy nem uniós országot, Ukrajnát támogatja Magyarországgal szemben? Milyen hatása van az Európai Unióra az iráni konfliktus okozta energiaválság? Mi a tétje az április 12-i választásoknak Brüsszel felől nézve?

Ezekről a kérdésekről is beszélgetett G. Fodor Gábor Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel a Mozgásban legújabb adásában.

Ukrán olajblokád Magyarországgal szemben, eszkalálódó közel-keleti válság, európai energiakrízis, patthelyzet az EU-csúcson – ilyen körülmények között készül sorsdöntő választásra a magyar nemzet április 12-én. Miközben egyes vádak szerint Oroszország beavatkozásra készül a magyar választásokba, eddig bizonyíthatóan csak a brüsszeli hatalmi központ, a globalista hálózatok és Ukrajna léptek fel a magyar ellenzék oldalán. Ennek a törekvésnek az élén az Európai Néppárt áll, amely minden rendelkezésére álló eszközt bevet annak érdekében, hogy Magyarország élén egy Magyar Péter vezette bábkormány alakuljon.

Hazánk számára beláthatatlan következményekkel járna, ha egy olyan kormány kerülne hatalomra, amely Magyarországra is kiterjesztené azt a beszűkült, önsorsrontó és önpusztító brüsszeli irányvonalat, amely továbbra is utóvédharcokat vív a liberális demokrácia nevében. Ez az ideológiai zsákutca már így is a szakadék szélére sodorta az Európai Uniót – és ebből mindeddig Magyarország csak Orbán Viktor politikájának köszönhetően volt képes kimaradni.

Jogosan merül fel a kérdés: április 12-én valóban nem csupán víziók, hanem sorsok között is választunk? Hogyan kapcsolódnak össze Németország belpolitikai feszültségei a magyar választással? És milyen érdek- és kapcsolati háló rajzolódik ki az Európai Néppárt, Ukrajna és a Tisza Párt között? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ Petri Bernadett és Biró András a Mindig péntek podcast legújabb adásában.

Az első Békemenet 2012 januárjában volt, a kezdeményezést az orosz-ukrán háború kitörésével és a sokasodó konfliktusokkal teli világban utolérte az idő. A minden alkalommal többszázezres tömeget megmozgató esemény komoly kiállást jelent a kormány politikája mellett, így sikere az április 12-i választás szempontjából is kulcskérdés.

Hogyan áll a kampány 30 nappal a választás előtt? Miért fontos a Békemenet? Mit üzen egy ilyen kiállás? Milyen hatása lehet a választás kimenetelére? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre válaszol a Mindig Péntek legújabb adásában a XXI. Század Intézet két vezető elemzője: Halkó Petra és Deák Dániel.

A nemzetközi helyzet fokozódik, nyakig benne vagyunk a válságok korában: a történelem jóideje újrakezdődött, vége a boldog békeidőknek, ha voltak egyáltalán. Nem kérdés, hogy a 2020-as években beléptünk abba a korszakba, amelyet az egymásra torlódó krízisek jellemeznek. Ennek volt része a koronavírus-járvány, az orosz–ukrán háború kitörése, az annak nyomán előálló energiadrágulás és az USA új doktrínája, amely bár feladta a globális hegemóniát és a nyugati féltekét szándékozik dominálni, most mégis beavatkozik a Közel-Keleten.

Sokakban felvetődik most a kérdés, nem csak idehaza, de az amerikai MAGA-mozgalom háza táján is, hogy eddig úgy tudtuk, Trump a béke elnöke, aki féltucatnyi háborút zárt le, Béketanácsot hívott életre és kifejezetten azzal kampányolt, hogy a véres és örökké tartó közel-keleti háborúknak véget vet, az amerikai védelmi stratégiába pedig szó szerint beleírták, hogy a demokrácia-exporttól tartózkodnak. Most pedig itt egy háború Irán ellen, amely az amerikai elnök szerint egy hónapig is elhúzódhat, ráadásul máról holnapra eszkalálódott: féltucatnyi ország érintett benne, a globális energiaárakat elszabadító hatásáról már nem is szólva.

Noha a brüsszeli hatalmi centrum a korábbi magyar országgyűlési választások során is nyomásgyakorlási eszközök sokaságát vetette be, hogy egy mintakövető, külföldi érdekeket kiszolgáló politikai erőt segítsen hatalomra, mostanra a brüsszeli elit már nem is tagadja, hogy a regnáló kormány megbuktatása a célja.

Az összehangolt brüsszeli–ukrán koordináció azonban nem a véletlen műve: mindkét fél számára létfontosságú érdek, hogy az áprilisi országgyűlési választáson a Tisza Párt kerüljön hatalomra. Brüsszel egy olyan direktívákat maradéktalanul végrehajtó bábkormányt látna szívesen Budapesten, amely nem gördít akadályt a központosító politikai törekvések elé, míg Kijev számára egy olyan magyar kabinet volna kedvező, amely – szintén a brüsszeli elvárásokkal összhangban – következetesen támogatja az ukrán érdekeket.

Mindez felveti a kérdést, hogy Bizottság a szerződések semleges őréből hogyan vált nyílt politikai szereplővé? Van-e jövője Európának Ukrajnával együtt? Miért értelmezhető a magyar választás tétje egy szélesebb geopolitikai erőtér részeként? Milyen tények alapján jelenthető ki, hogy a Tisza Párt egy külső erőnek a kihelyezett végrehajtói csoportja? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ Halkó Petra és Biró András a Mindig péntek podcast legújabb adásában.