Történelmi választás, amelyen nem csak kormányt, hanem sorsot választunk Magyarországnak, méghozzá egy-két ciklus helyett akár évtizedekre. Így hangzik a megállapítás, amely az ellenzék rövid távú szemlélete helyett hosszú távon, a 21. század körülöttünk sokasodó veszélyeinek tükrében határozza meg az április 12-i döntés dimenzióját. A két szembenálló fél egyre világosabb körvonalakat kap. Az egyik oldalon a 16 éve egyhuzamban, nagy felhatalmazással kormányzó Fidesz–KDNP áll, melynek miniszterelnöke a rendszerváltoztatás óta összességében huszadik éve vezeti az országot, a másik oldalon pedig egy tisztázatlan eredetű, aktivált alvópárt, melynek vezetőjét és közvetlen környezetét botrányok tépázzák.

De a magyar választás ráadásul nem csak hazánkról és a kárpát-medencei magyarságról szól, hanem közép-európai dimenziót nyert, egész Európát meghatározhatja és kimenetele a nyugati civilizáció további sorsa számára sem mellékes. Főleg így van ez akkor, amikor évtizedünk második felét tudhatólag háborúk, energiaválság és a megélhetési költségek drágulása fogja jellemezni, az Európai Unió sodródik az eseményekkel, a nyugati szövetségi rendszeren belül pedig mélyül az ellentét.

Szinte bárhova tekintünk Európában egyre szembetűnőbb, hogy Nyugat-Európa országai is elkezdtek ébredezni, amire a patrióta pártok előretörése kellő bizonyítékként szolgál. Ennek oka nem pusztán abba rejlik, hogy a kontinens nemzeti szuverenista és patrióta pártjai olyan politikai vákuumokat kezdtek el betölteni Európa-szerte, amelyek a választók valódi akaratán nyugszanak, hanem egy populista lázadás is zajlik az elittel szemben, ami által a politika is visszatér eredeti forrásához, a népakarathoz. Ahogyan a történelemnek sincs vége, úgy a demokrácia fogalmát sem a brüsszeli technokrácia határozza meg, bármennyire is ebben a hitben ringatták magukat az utóbbi évtizedek liberális hegemóniája közepette. A patrióta pártok lezártnak hitt kérdéseket nyitottak ki újra – legyen szó a migrációról, az atomenergiáról vagy egyenesen a nemzetek újjáéledéséről –, ezáltal versenyelőnybe kerültek a múltba révedő és a status quo-t mindenáron megőrizni kívánó globalistákkal szemben. A küzdelem azonban csak most kezdődik, aminek tétje nem kevesebb, mint Európa sorsa.

Miért elkerülhetetlen az Európai Unió megújulása, adott esetben új alapokra helyezése? Milyen szerepet játszanak ebben a patrióta pártok és vezetők? Hogyan fog kinézni Európa politikai térképe 2030-ban? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ Halkó Petra és Biró András a Mindig péntek podcast legújabb adásában.

Egy hónapja tart az iráni háború, amely pár nap alatt kiszélesedett s nem telt bele egy hét sem, hogy súlyos nemzetközi hatásai legyenek. Egyelőre patthelyzetről beszélhetünk, ami nem a támadó feleknek használ. Nagyon úgy néz ki, hogy Donald Trump több szempontból is elszámította magát az Irán elleni agresszióval, amelynek regionális és globális következményei egyre nyugtalanítóbbak, de nincsenek hatás nélkül magára az Egyesült Államokra, sőt a globális Délre sem. A világrendszerváltás folytatódik, méghozzá gyorsuló ütemben.

Már az iráni háború rövid távú hatásaiból is messzemenő konzekvenciákat vonhatunk le. A márciusban folyó Irán elleni amerikai–izraeli agresszió feltárta a világrendszerváltás számos érzékeny pontját és már ilyen rövid idő alatt is olyan következményeket olvashatunk ki belőle, amik nem csak rövid, sőt középtávon, de minden bizonnyal hosszú időre velünk maradnak.