Magyarország tájaihoz hozzátartoznak a száraz-gyepi domináns fűfajaink, mint a homoki árvalányhaj és a magyar csenkesz. Az erős napot és a kevés vizet jól bírják, ezért kifejezetten aszott, meleg helyekre ajánlják őket…. Legalábbis eddig ez volt az általános ismeret hazánk e két régi, őshonos növényéről.

Az elmúlt nyarainkra jellemző forróságot viszont már ők sem bírják, pedig ezek az endemikus élőhelyű, fajokban gazdag gyepek hosszú ideje, több tízezer éve jelen vannak hazánk szárazabb vidékein. Az árvalányhaj a népi kultúránk részeként is megjelenik versekben, népdalokban, viseletben, mely tömeges virágzásakor – mikor a szél fújta – a tenger hullámzásához hasonlított.

A Kiskunsági Nemzeti Park buckavidékén, Fülöpházán van egy homoki gyepterület, amely az 1990-es évektől a 2010-es évekig folyamatosan regenerálódott, bármilyen időjárási kitettség érte. Ezt a folyamatot kezdte 2000-ben tanulmányozni Dr. Csercserits Anikó kutatócsoportja egy monitoring programmal, amely 2023-ban megdöbbentő eredményre jutott.

A podcast felfedi számunkra kutatásaik eredményét, így végig követhetjük gondolatban a kiskunsági magyar táj sajnálatos átalakulását. Megtudhatjuk, hogy miért lenne fontos megőrizni az őshonos növényzetet olyan élőhelyek helyreállításával, amelyek hosszú távon stabilak és ellenállóak. Miután a kutató munkájában mindig keresi a megoldást a problémákra, így az is kiderül, milyen természetvédelmi kezeléseket javasol, amelyek meghozhatják a kívánt eredményeket.

A podcast résztvevői:

Dr. Csecserits Anikó, tudományos munkatárs – HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet, Durvaléptékű Vegetációökológiai Kutatócsoport

Takács Ádám – szerkesztő, riporter

Több fajcsoport kapcsán vizsgáljuk az eurázsiai hód tájátalakításának (gátépítésének és szelektív rágásának) hatásait.

Kutatásaink egy része Kelet-Pest megyében, a Tápió-vidéken zajlik. Ebben a térségben a hódok jelentősen átalakították a vízfolyásokat, tulajdonképpen a szabályozások, lecsapolások előtti állapotokat állították helyre, egyes területeken több hektár kiterjedésű vizesélőhelyeket hozva létre. Mivel az Alsó- és Felső-Tápió árterén nagyrészt kaszálók és legelők találhatók, ezért a hódok tevékenysége viszonylag szabadon érvényesülhet, a természet-ember konfliktusok a legtöbb helyen hatékonyan kezelhetők.

A hódok kedvező hatást gyakorolnak a Tápió-vidék vízgazdálkodására, a víz a tájban nagyobb területeken jelenik meg és tovább megmarad, mint a hódok érkezése előtt, a gátrendszerek pedig fékezhetik a villámárvizeket. A hódok tevékenysége révén létrejött mocsarak táji szinten jelentős élő- és szaporodóhelyet biztosítanak a kétéltűek és vízhez kötődő madárfajok számára.

Az éghajlatváltozás eredményeként azonban a korábban állandó vízfolyások kiszáradóvá válnak. A hódgátak felett a kritikus, nyári hónapokban menedékek jöhetnek létre a vízhez kötődő fajoknak. Az olyan száraz években azonban, mint a 2025-ös, ezek az utolsó menedékek is eltűnhetnek. December folyamán a Felső-Tápió kiszáradt medrében eredtünk a hódok nyomába.

A podcast beszélgető partnerei:

Dr. Juhász Erika, tudományos munkatárs - HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet, a Hagyományos Ökológiai Tudás Kutatócsoport tagja

Takács Ádám – szerkesztő, riporter

Az élőlények állítólag “földön-vízben-levegőben” élnek. Ez nemcsak hogy elcsépelt közhely, de ráadásul roppant félrevezető is egyben. Hiszen a legtöbb élőlény nem e három közegben, hanem más élőlények testében, esetleg éppen az emberek testében él.

Egy részük mutualista partnerként él bennünk, támogatva hosszú és egészséges életünket, más részük csak enyhén károsít és szinte tünetmentes, megint más részük közvetlenül az életünkre tör. Több régi, híres, nagy tudós fertőzésektől mentes világot ígért nekünk, ámde csalódnunk kellett az ígéreteikben: valójában fertőző mikrobákkal, férgekkel, tetvekkel és vérszívókkal kell e tüneményesen szép bolygón megosztoznunk. Mindez számos kérdést vet fel. Mitől függ, hogy fertőzéseink barátságos partnerként vagy gyilkos kórokozóként viszonyulnak hozzánk? Miért táplálja a lépfene baktérium a félsivatagban zöldellő fűcsomókat? Miért lehetett előnyös egykor a gyermekkori fejtetvesség, és ma már miért nem az? Hogyan veszett oda Bonaparte Napóleon serege, melyet himlő ellen már részben vakcináztak? Ez is evolúció és ökológia, csak ez nagyon ragályos.

A podcast résztvevői:

Rózsa Lajos, az MTA doktora – a HUN-REN Evolúciókutató Intézet tudományos munkatársa, a Járványökológiai Kutatócsoport tagja

Takács Ádám – szerkesztő-riporter

Tízlábú rákok, akik ránk rúgják a valóságot

Az adásban bemutatjuk, hogy a tízlábú rákok (Crustaces, Decapoda) miért is tartoznak a legellentmondásosabb állatcsoportok közé.

Ennek oka, hogy napjainkban legtöbbször két kontextusban találkozunk tízlábú rákfajokkal. Egyrészt azért, mert az összes őshonos faj – nem csak hazánkban, de szerte a nagyvilágban – veszélyeztetett, és emiatt számos természetvédelmi program keretében próbálják a hazai fajok megmaradt állományait megőrizni Ázsiában, Európában, Madagaszkáron, Tasmániában, egészen Dél-Amerikáig. Másrészt azért, mert az utóbbi évtizedekben számos olyan idegenhonos inváziós faj jelent meg hazánkban, melyek napjainkra alapvetően meghatározzák a meghódított élőhelyeken zajló folyamatokat.

Nem hiába nevezzük a tízlábú rákokat ökoszisztéma-mérnök fajcsoportnak. Erre kiváló bizonyíték a vörös mocsárrák, mely járatásó tevékenységével képes a vízügyi, közúti és vasúti hálózatok töltéseit megcsúsztatni, és a földalatti közműhálózatokat megrongálni. Ahol pedig a fauna domináns képviselőjévé válik, onnan idővel szinte minden őshonos növény- és állatfaj eltűnik. Részben ennek következtében egyre némábbak a tavaszok számos városi tó, csatorna és patak mentén.

Az epizódban emellett beszélgetünk a hazánkban található őshonos és idegenhonos tízlábú rákfajokkal kapcsolatos múltbéli és jelenlegi tendenciákról, az őshonos fajokat veszélyeztető betegségről, a rákpestisről, és végezetül az idegenhonos inváziós fajok állományainak felszámolását célzó lehetőségekről.

A podcast beszélgető partnerei:

Dr. Weiperth András, tudományos munkatárs - HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Vízi Ökológiai Intézet, Makrofiton Ökológiai Kutatócsoport

Takács Ádám – szerkesztő, riporter

Tündérkutak, apró vízforrások az erdei állatoknak nagy szárazságban is

A podcastban fény derül arra, miért egyedülálló fákhoz kötődő mikroélőhelyek a dendrotelmák, vonzóbb nevükön tündérkutak.

Ezek a kis időszakos víztestek különleges élőlényközösségeket tarthatnak fenn, a rendszeres kiszáradás és gyakran kifejezetten alacsony oldott oxigéntartalom ellenére számos specialista faj (többnyire rovarok) kötődik hozzájuk egyedfejlődésük legalább egy szakaszában, két fokozottan védett mohafaj kizárólag e képződmények peremén fordul elő, ráadásul gerinces állatok - többek között vadmacska - számára jelenthetnek fontos vízforrást - különösen elhúzódó aszályos időszakokban. Noha legtöbbjük elsődleges vízforrása a csapadék, az ÖK kutatói kimérték, hogy a kifejezetten nagy méretű bekorhadt tőüregek közvetlen kapcsolatban vannak a fák nedvkeringésével, így a csapadékhiányos időszakokban is képesek megőrizni vizüket. Ráadásul hiába kis kiterjedésűek, pici a bors de erős-alapon hatással vannak a lokális állományklímára is: közvetlen környezetükben képesek a nyár közepén a nap legmelegebb és legszárazabb időszakában a zárterdei viszonyokhoz képest további 15%-kal növelni a levegő páratartalmát és a további 2,5 °C-kal hűteni a léghőmérsékleteket.

A "manófürdők" tehát igen változatos szerepet töltenek be az erdei ökoszisztémákban, aki kíváncsi a részletekre, iratkozzon fel az ÖKé! csatornájára.

A podcast beszélgető partnerei:

Dr. Kovács Bence, tudományos munkatárs - HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet, Erdőökológiai Kutatócsoport

Takács Ádám – szerkesztő, riporter

Az azonos nemű egyedek közötti szexuális kapcsolat az állatvilág összes nagyobb rendszertani csoportjában és az emberek esetén is megfigyelhető.

Azonban valljuk meg, hogy első pillantásra egy biológus számára zavarba ejtő, hogy ez a viselkedés ilyen általánosan elterjedt az állatvilágban, hiszen a szaporodási sikert (látszólag) nem növeli, míg időt és energiát igényel.

A beszélgetés során szóba kerül, hogy a jelenlegi tudásunk alapján az azonos nemű állatok és emberek közötti szexuális vonzódás és kapcsolat mögött milyen sokféle, egymást legtöbbször nem kizáró biológiai magyarázat állhat.

Adatok igazolják, hogy sok esetben előnyös a társas kapcsolatok fenntartása miatt, de az is egyre valószínűbb, hogy bizonyos gének több, a szaporodási siker szempontjából ellentétes viselkedési jellemzőkre hatnak, stabilan fenntartva így a nem kizárólagos heteroszexuális viselkedésre hajlamosító géneket is a populációban. Ezen szelekciós magyarázatok mellett az is valószínű, hogy egyszerűen nem éri meg vagy nem sikerül mindig a kizárólagosan heteroszexuális viselkedést teljes bizonyossággal kódolni az agyban.

A podcast résztvevői:

Scheuring István, az MTA doktora – a HUN-REN Evolúciókutató Intézet tudományos munkatársa, a Kooperáció és Evolúciós Ökológia Kutatócsoport vezetője

Takács Ádám – szerkesztő-riporter

A vándormadarak titkos küldetése

A természetben minden összefügg – még az is, amit elsőre nem gondolnánk.

A vízimadarak nemcsak vándorolnak, hanem magokat, apró élőlényeket és akár halfajokat is képesek kontinenseken át szállítani. Kutatásaink során azt vizsgáljuk, hogyan formálják ezek a „repülő kertészek” a vizes élőhelyek ökológiáját, és hogyan segíthetnek a biodiverzitás megőrzésében. A madárürülék, amelyet sokan csak kellemetlenségnek tartanak, valójában egy apró ökológiai csomag - tele élettel.

Az elmúlt években kimutattuk, hogy vízimadarak több száz növény- és állatfaj terjesztésében játszanak szerepet szerte a világon. Most pedig arra keressük a választ, hogyan változik ez a kapcsolat az éghajlatváltozás és az élőhelyek átalakulásának hatására. A podcastben betekintést nyújtunk a terepi kutatások kulisszái mögé – sárban gázolva, hálóval a kézben.

Megmutatjuk, hogyan válik egy madár repülése egy összetett ökológiai hálózat részévé. És talán azt is, hogyan kapcsolódunk mi, emberek, ehhez a láthatatlan, mégis létfontosságú rendszerhez.

A podcast résztvevői:

Lovas-Kiss Ádám PhD – a HUN-REN Vízi Ökológiai Intézet tudományos munkatársa, a Lendület Terjedés Ökológiai Kutatócsoport vezetője

Takács Ádám – szerkesztő-riporter