Szépen gondozott, élére vágott gyep, tujasor, és gondosan permetezett rózsák – ezek sokak szemében az ideális kert képét festik. Csakhogy mindez valójában egy mesterségesen életben tartott rendszer, amely tőlünk energiát vesz el, körülöttünk lévő élővilágnak pedig nem ad vissza semmit. Bereczki Anna kerttervezővel arról beszélgettünk, hogyan lehetne ezt másképp csinálni, és az embert valamint a természetet is éltető kerteket létrehozni.

Bereczki Anna biomérnök, kerttervező, a fenntartható kertek kialakításával foglalkozó BBlooms alapítója.

A nyírott, műtrágyázott és rendszeresen szellőztetett pázsit iránti vonzalmunk nem véletlenül alakult ki: az angolkert-eszmény Nagy-Britanniából kiindulva meghódította a világot. A probléma csak az, hogy egészen más mennyiségű csapadék hullik a szigetországban, mint nálunk, és a szárazság is más dimenzióban értelmezhető. Itthon, a jelenlegi klímaviszonyok mellett a tökéletes zöld gyepet csak mesterségesen lehet fenntartani – és minél hosszabb aszályos tavaszokat és nyarakat élünk meg, annál világosabb, hogy ez zsákutca.

A fenntartható kert gondolata ezzel szemben egészen más megközelítést kíván: olyat, amelyben nemcsak mi, és a más klímáról származó esztétikai ihletésünk van jelen, hanem a talaj mikroorganizmusaitól a beporzókon át a madarakig és sünökig mindenki. Bereczki Anna szerint a kert valójában egy ökoszisztéma, és a tervezési munka lényege éppen az, hogy ennek az egész rendszernek tudjunk segíteni – nem ellenük, hanem velük dolgozva. Ez azt is jelenti, hogy az őshonos, és – ahol szükséges – a szárazságtűrő fajokat részesítjük előnyben, mulcsozással tartjuk meg a nedvességet a talajban, és időt adunk a természetes egyensúly kialakulásának.

A fenntartható kerttervezés lényege nem az, hogy egy csettintésre magazinba illő kertünk lesz. Ez egy sokkal hosszabb, türelmet igénylő folyamat – de cserébe a végén egy valóban élő, szinte önfenntartó rendszerünk lesz. Mindez pedig nem csak miattunk és a helyi élővilág miatt fontos. Budapesten például 60 Margitszigetnyi magánkert létezik – ha ezeket fenntartható, klíma- és természetbarát módon alakítanánk ki, az összességében komoly hatással bírna a főváros mikroklímájára: élhetőbbé válna minden városlakó számára.

Az összefüggés jól látható: ahol betonfelületek és műfű dominálnak, ott a hőszigethatás csak fokozódik – egy szélsőséges példában a Széll Kálmán téren mért műfű felszíne egy forró nyári napon 60 fokos volt, miközben a közeli árnyékos zöldfelület alig 28 fokot mutatott. Anna tapasztalatai szerint a szemlélet változóban van, úgy a köztereken, mint a magánkertekben. Budapesten például egyre több közterületen váltják fel az egynyári virágágyásokat évelő, diverz ágyások, és egyre kevesebb helyen zsákolják be ősszel a faleveleket.

Az adásban ezeken túl szót ejtünk arról:

• hogy miért pusztulnak el sorra a tuják, és miért nem a babérmeggy ültetése a helyes válasz erre a problémára,
• miért érdemes az őshonos fajokat választani, de milyen esetben lehet mégis jó választás az idegenhonos növény,
• a vegyszermentesség kérdéséről és arról, hogy mit tegyünk, ha tetves lett a rózsánk,
• és egy izgalmas önkéntes kertészprogramról, amelyet Anna most próbál meghonosítani itthon a Főkerttel közösen.

Tudtad, hogy Európában évente 90 ezer tonna gyapjú keletkezik, amit a gazdák egy része egyszerűen elás vagy elégeti? Miközben a mezőgazdaság aszállyal, a talajok kimerülésével és az egyre drágább, és a klímaváltozást is fűtő műtrágyákkal küzd. Dr. Veres Andrea növényorvos, a Fitowool társalapítója megmutatja, hogyan lehet ebből a két problémából egyetlen elegáns megoldást csinálni vegyszerek vagy komoly kibocsátások nélkül. Az adásban ezen felül szó esik a légköri aszályról, a műtrágyák szénlábnyomáról, a gyapjúpiac abszurd helyzetéről – és arról, hogy miért lehet a jövő kertészetének egyik legfontosabb alapanyaga épp az, amit ma veszélyes hulladékként kezelünk.

Gondoltad volna, hogy minden kattintásod szén-dioxid kibocsátással jár? Minden egyes Google-kereséssel, Netflix-sorozattal vagy Instagram-pörgetéssel karbonlábnyomot hagyunk magunk után – csak éppen nem látjuk a füstöt. Huszics György, a Carbon.Crane társalapítója azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy a láthatatlant láthatóvá tegye: megmérje és csökkentse a digitális karbonlábnyomunkat.

Mert ez a lábnyom nem kicsi. Sőt! Becslések szerint egy átlagos földlakó éves digitális karbonlábnyoma 229 kg. Hogy kontextusba helyezzük, ez nagyjából annyi, mint elrepülni Budapestől Párizsig.

A repülésről gyakran beszélünk a fenntarthatóság kapcsán, mint az egyik legnagyobb szennyező. A digitális világ még nem került fel a mentális térképünkre, pedig – ahogy az adásból kiderül – a hozzá kapcsolódó kibocsátás már meghaladja a légiközlekedését.

Az interneten nagyjából 6 milliárdan vagyunk fenn: az emberiség túlnyomó többsége. Ráadásul az adatforgalom évről évre 20–25 százalékkal nő. Ahogy Huszics György elmondja, ez egyre kevésbé az emberek, és egyre inkább a gépek hajtják: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becslése szerint 2030-ra az adatközpontok mesterséges intelligenciához köthető energiaigénye akkora lesz, mint Japáné.

Mérd meg a saját digitális lábnyomod! Használd a 👉 Carbon.Crane mérőjét 👈 és tudjuk meg együtt, hogy mekkora a Greendex olvasók átlagos digitális karbonlábnyoma.

Azt persze senki nem vitatja, hogy az AI elképesztő dolgokra képes, és az élet sok területén nagy segítségünkre lehet. Az viszont bizonyos, hogy még nem tanultuk meg megfelelően használni, miközben a környezeti lábnyoma „elképesztő”.

A klímaváltozás tekintetében a digitalizáció a megoldás egyik kulcsából – pl. papírmentes iroda, online megbeszélések –, egyre inkább a probléma részévé kezd válni hatalmas kibocsátásával, és tetemes vízigényével.

Ahhoz képest pedig, hogy mekkora – és egyre növekvő! – kihívással nézünk szembe, a tudatosság egyelőre megdöbbentően alacsony, hiszen sokan még azzal sincsenek tisztában, hogy digitális térben zajló tevékenységük mekkora kibocsátással jár.

Épp ezért az adásban végigjárjuk azt is, hogy miképp lehetünk tudatosabb felhasználók, beszéljünk akár az AI-ról, akár csak olyan hétköznapi dolgokról, mint a telefonunkkal történő fényképezés.

Az adásban szóba kerül többek közt

• arról, hogy az AI mennyivel több energiát fogyaszt egy hagyományos Google-keresésnél, és hogy ez miként optimalizálható,
• az adatközpontok meglepő vízigényéről és arról, hogy a hűtési probléma már társadalmi konfliktusokat szül,
• a Carbon.Crane eszközéről, amellyel weboldalak karbonlábnyoma mérhető és csökkenthető
• arról, hogy egy-egy látogatottabb oldal optimalizálásával évi több száz tonna kibocsátás spórolható meg,
• az AI leghatékonyabb használatáról, mellyel csökkenthetjük a kapcsolódó kibocsátásokat,
• és arról, hogy Huszics György miért használ még mindig egy közel tíz éves telefont.